„Nógrádiak – Nógrádért!” avagy „Lámpások- sárga kalapban” – NOSZA!
A közelmúltban többször beszámoltunk arról, hogy a J. L. SEAGULL Alapítvány kezdeményezésére, az EFOP 1.2.9- 17-00001 projekt keretében, annak részeként elindított „Társadalmi partnerképzés” műhelymunka tagjai úgy vélik, hogy Nógrád bármely településén is élnek, bármilyen pozícióban is dolgoznak, akárhány évesek is, elkötelezettek atekintetben, hogy gondolkodjanak Nógrád jövőjén, hogy felelősséget éreznek azért , hogy jó legyen Nógrádban élni.
A SEAGULL-nak, mint civil szervezetnek jó érzés megélni, hogy a kezdeményezésünket egyre többen támogatják, érezve, hogy a történet rólunk, mindannyiunkról szól.
Az eddigi több műhelymunkán több mint 30, Nógrádban, a maga területén elismert személyiség adta nevét, arcát, hitelességét és az idejét ennek az ügynek és elköteleződött, hogy a partnerépítésben, projektalkotásban/véleményezésben ő maga is tevőlegesen részt vesz.
A napokban az elsőként kialakult csapat tagjai – emlékeztek? –a „SÁRGA KALAP” csoport, mely Bono nevéhez fűződő „Hat gondolkodó kalap módszer”- sárga kalapja nyomán azonosította magát.
Csak emlékeztetőül:
„ A párhuzamos gondolkodás – a hat gondolkodó kalap” technika egy problémaelemző és megoldó technika. A módszer kidolgozása Edward de Bono máltai származású, az Egyesült Államokban élő orvos , pszihiáter, kommunikációs szakértő. Bono azt mondja, hogy a gondolkodás képessége az egyik legfontosabb erőforrásunk, ua. ez számos problémánk gyökere is. Ha hatékony megoldásokat akarunk, el kell vetnünk a régi sémákat és újszerű megközelítéseket kell találnunk. „A hatgondolkodó kalap technika” egy mintát ad ehhez.
A különböző színű kalapok különböző gondolkodási módokat rejtenek. Amikor egy problémáról beszélünk,az elemző folyamatban „felvesszük” valamelyik kalapot.
A SÁRGA KALAP a derű, az optimizmusa pozitív gondolatok és gondolkodás kalapja. Sárga kalapban az előnyökre , erősségekre, a pozitivumokra koncentrálunk.
Ezt a pozitív gondolkodást igyekszünk képviselni, ezért is választottuk a „SÁRGA KALAP” elnevezést.
A napokban már az 5. személyes lehetőség volt, hogy arról beszélgettünk, mit tudunk tenni Nógrád megye és benne a saját jövőnkért.
A korábbi „ Sárga kalap” csoportból most egy workshop keretében csatlakoztak többen az újonnan létrejövő „Lámpások” csoporthoz. A beszélgetésen szóba került, hogy korábban sok felvetett ötlet, megkezdett folyamat maradt félbe, s most keresni kell közösen a fenntarthatóságot, a fejlődést, a továbblépést és a folyamatos bővülést, hogy ne szakadjon meg a folyamat.
A közös munka , a közös gondolkodás számos ötletet vetett fel, akár a csapat elnevezése szempontjából is. Az egyik csapat felvetette a „NOSZA” (Nógrádi szakértők) elnevezést is.
Ha az eddigiekhez kapcsoljuk ezt, akár még hívószó is lehet.
„Nógrádiak – Nógrádért!” avagy „Lámpások- sárga kalapban” – NOSZA!
Mit szóltok?
Persze nem az elnevezés a fontos, hanem a jövőbeni cselekvés.
A közösen dolgozó két csoport tagjai egyetértettek abban, hogy újra fel kell tenni a
„Kik vagyunk? – és Mit akarunk? kérdést, ugyanakkor tovább kell lépni.
Az egész napos programban kerestük a lehetséges megoldásokat és a közvetlen tennivalókat a program bővülése és hatásainak érvényesülése érdekében.
Ismét kijelölésre került 3 fő terület, amely kapcsolódik is a korábbiakhoz:
– Hogyan lesznek az ötletekből projektek
– Megyei értéktár
– A csoporttagok kompetenciái
– Palóc látogatóközpont
– Hátrányos helyzetűek komplex , innovatív segítése
– Női szerepvállalás, munka és magánélet
A jelenlevők elhatározták, hogy rendszeressé és tervszerűvé teszik a munkát, tematikus klubokkal és havi találkozókkal.
Az egyik táblán szerepelt, hogy „ EDD a Nógrádit!”
Háát, ez meg is valósultJVarsányban, Kanyó Judit Polgármester legendás vendégszeretetét nem kell senkinek bemutatni. Helyi biogyümölcsöket ettünk, helyi kézműves termékeket – lekváros, kalács, sütemények- kóstoltunk, a Rozmaring étterem házi főztjét ettük… szóval, ettük a nógráditJ
Zárásként készült el elköteleződés-leltár, ahol jó érzéssel fogadtuk a résztvevők felajánlásait.
Igy például a csoportba is bekapcsolódó Europe Direkt támogatta a varsányi workshop megvalósulását. Ugyanígy mindenki elmondta, mivel tudja a jövőben segíteni a partnerség megerősítését, az együttműködést. Ennek részleteiről folyamatosan beszámolunk.
A két csoport az együttes műhelymunkán döntött arról, hogy képviselői a következő lépésként kapcsolatot keresnek a megyei, települési döntéshozókkal a további közös gondolkodás lehetőségeinek kialakítására.
A workshop izgalmas, inspiráló, örömteli nap volt- ahol innovatív, jó emberek, különböző életkorok, nézőpontok, élethelyzetek, élettapasztalatok, szakmák, célok, elkötelezettségek és projektek találkoztak.
Mindez Varsányban, ahol jó volt lenni…
A nap néhány pillanatáról a „Worksop Varsányban” c. fotoalbumban találtok fotókat.
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=seagullcsak&set=a.2689201194655472
Az eseményről tudósított:
Körmendi Éva Anna
J. L. SEAGULL Alapítvány – szakmai vezető