Kisfilm készült arról, hogy kellő kitartással, odafigyeléssel, szorgalommal és elszántsággal bárki válhat sikeressé. A videóban szereplő nők mindnyájan Nógrád megye szülöttjei, akik munkájukban megtalálták a szabadságot és a boldogságot. S mindezt hogyan egyeztetik össze a családdal? Erről is meséltek.
A sikerért keményen meg kell dolgozni, senkinek nem hullik az ölébe egyik pillanatról a másikra – ez a gondolat a Seagull Család és Karrierpont legújabb kisfilméjének egyik fő üzenete, amelyben négy nógrádi nő mesél karrierről, pályaválasztásról és családról.
Szvoren Ildikó, egy salgótarjáni butik vezetője elmondta: kislánykori álma volt, hogy egyszer majd egy kis üzletben vagy shopban dolgozzon. Az érettségi után benzinkúton helyezkedett el, amit nagyon szeretett. Ezt követően egy jó lehetőséget kihasználva a salgótarjáni piacon a férjével közösen nyitottak egy boltot, majd azt kinőve a belvárosba költöztek.
Molnárné Szabó Erzsébet, egy kazári, ruhákat gyártó cég ügyvezetője elmesélte, hogy miután Budapesten megszerezte építészmérnök végzettségét, visszatért Salgótarjánba dolgozni. Tizenhat éven át köztisztviselőként látta el feladatait, majd egy nagy lépést téve a családi cégben tette próbára képességeit. Mint fogalmazott: hónapról hónapra ásta bele magát egy új szakmába, míg végül 2019 nyarán átvette a vállalkozás vezetését.
Szeles Enikő, egy salgótarjáni edzőterem tulajdonosa is hosszú utat járt be, mire megtalálta azt a munkát, amelyben szabadon lehet önmaga. Elárulta, hogy kezdetben a tervei között egyáltalán nem szerepelt, hogy edzőként érvényesüljön.
Gazdálkodási és kommunikációs végzettséggel a Nógrád Megyei Hírlapnál sikerült elhelyezkednie, amelynek minden pillanatát élvezte. Mint mondta: az írás nagy szenvedélye, ezért saját weboldalán máig rendszeresen posztol. Ám, amikor többgyermekes édesanya lett, akkor érezte igazán, hogy a munka és a család között nem egyszerű összhangot találni. Ekkortájt már annyira megszerette az edzést, hogy nem volt kérdés: az edzői léttel járó rugalmas időbeosztással építheti a karrierjét és a gyermekekre is marad elég ideje.
Ternóczky Éva somoskőújfalui őstermelő történetéhez hozzátartozik, hogy miután az 1990-es évek elején elvesztette állását, ő bizony nem ült karba tett kézzel. Somoskőújfaluban volt ekkor egy szabad önkormányzati terület, amelyre megkapta az építési engedélyt.
Kialakított itt egy pavilont, amelynek az egyik részében újságot, a másikban fagyit árult a családjával, tíz éven keresztül. Ezután egy épületgépészeti cégnél kezdett el dolgozni. Éva őstermelőként a házi lekvárok és szörpök elkészítésének igazi mestere, a hagyományos ínyencségek mellett szívesen kísérletezik különlegességekkel is.
Kiemelte: bármivel is foglalkozott az életben, a családja mindig teljes mellszélességgel támogatta terveit, így könnyen megtalálta az egyensúlyt a munka és a hétköznapok között. E munkájában is szabadnak érzi magát, mert boldoggá teszi, hogy másoknak adhat magából.
Mind a négy nógrádi nő egyetértett abban, hogy az ember csak úgy lehet sikeres a munkájában, ha szereti is azt. Ők mindnyájan rátaláltak önmagukra, s jelenlegi foglalkozásukban igazán teljesnek érzik magukat. Bárkiből lehet jó vállalkozó, ha azt fejben is elhatározza.
***
Egyensúlyt keresnek a nők érdekében
A salgótarjáni karrierpont a nők esélyteremtését célozza meg. Az érdeklődőknek választ adnak egyebek mellett arra a manapság gyakran felmerülő kérdésre, hogy össze lehet-e egyeztetni a munkát és a magánéletet, s hogy hogyan lehet elkerülni a kettészakadást. Továbbá segítik a hölgyeket abban, hogy szülőként és a munkahelyen is sikeresen helytálljanak, megtalálják az egyensúlyt az életben. A lényeg, hogy senki ne érezze kellemetlennek, ha a családdal kapcsolatos problémája akad, bátran forduljon tanácsért a karrierpont munkatársaihoz. Nyitva áll az ajtó azon nők előtt, akikben felmerül a kérdés: hogyan tovább?